Azt a 3 fő érvet írtuk össze Nektek, amit eddigi visszajelzések adtak-ki miért kezdett bele /tért vissza a zöldebb háztartás vezetésre. 10 évből szemezgettünk. Biztos, hogy ami régebben talán csak hippi békeharcos hobbinak tűnt, ma már alap kéne, hogy legyen: mosás, takarítás a környezet megóvása mellett.

A víz az élet. „Ha nem tiszta vidd vissza, majd a szamár megissza”. Hát nem, nem fogja. De nagyobb gond, hogy mind kevesebb embernek jut tiszta ivovíz a Földön. Bár Magyarország szinte Kánaán a víztartalékokat nézve, azért a mi halaink is szeretnek tiszta patakokban lubickolni. Nagyon nem mindegy, a víztisztítóknak mennyi munkát kell fektetni abba, hogy Te meg is idd a Duna vizét.

 

Az ekcéma vezet

Azonban mégis, a legelső szempont, amiért környezetbarát mosószerre váltanak a családok, az az , hogy ezen termékek bőrbarátabbak is. Mi is ezért kezdtünk a mosódióval. EcoNut mosószereink ma is a legnépszerűbb portékáink a jó öreg mosószóda mellett >>> https://mosomami.hu/?kereses=econut

Sokan nem tudják, de az öblítők alapvetően teljesen felesleges adalékok. A benne használt szilikon és egyéb kőolaj alapú „balzsamozó” szer barna trutymóként rakódik a mosógépbe, és sajnos a bőrnek sem tesz jót, amikor a ruhán marad. A sokféle színezék, optikai fehérítő, markáns illatanyag, illatanya megkötő a mosószerekben mind olyan összetevő, amire pl. egy kisbabának semmi szüksége.

Tapasztaltuk a saját bőrünkön,hogy sok éves natúr mosószer használat után minden egyéb bolti vacak kiütést okoz, az erős illatanyagok pedig szinte elviselhetetlenül erősek, például ha használt gyerekruhát kapunk. Ilyenkor mindig átöblítem ecettel őket.

Szóval ezek az anyagok önmagukban is kiütést okozhatnak, és a túl magas pH,ami szinte marhatja a bőrt, ha esetleg nem jól öblíti ki a mosógép. Azt szoktam mondani, gépek tisztítására tervezett ipari SLS sem a mosószeredbe, sem a kozmetikumodba nem való!

Több marad a családi kasszában

Öko mosószerekkel a családi kassza is jobban jár. Írtunk már róla, hogy az átlag mosógél elülső cimkéjére az a mosási szám kerül,ami ideális laborkörülméynek között 1 adag ali szennyezett ruha mosásához kell. Úgy locsoltuk a mosószert, öblítőt, mintha nem lenne holnap.

Mi a mosógéljeinket úgy alkottuk meg, hogy a tisztességes összetevők mellett a korrekt tájékoztatásra is hangsúlyt fektetünk: a lehető legkevesebb mosógél mennyiséget javasoljuk a legjobb hatás érdekében. 3 literbe pedig átlag 72 mosásnyi mosószer kerül.

A szódabikarbóna, citromsav olyan unverzális, kőkorszaki „szer”, ami minden piszokkal elbánik a lakásban: súrolás, felmosás, vízkő, rozsdafolt. Olvasd el tippjeinket ITT >>> https://mosomami.hu/product/Citromsav

Máris feleslegessé válik a színes flakonok halmozása, miközben csökkented a vegyszereket magatok körül.

Környezetvédelem és a hazai támogatása

A mosógélek újratöltésével egyrést olcsóbban jutsz kedvenc mosószeredhez. Másfelől évente 4-5 flakonnal kevesebb kerül a hulladéktáolóba. Olyan univerzális szerekkel,mint például a mosódió, mosószappan, pálmavaj mentesen tudsz mosogatni, mosni, takarítani még nyaralás alatt is. Sőt, régen a legjobb tetűírtónak számított a mosószappanos hajmosás+ecetes öblítés.

Itt találod >> https://mosomami.hu/EcoNut-mosodios-haziszappan

Amikor hazai öko mosógélt vásárolsz, Magadnak, a környezetnek és a gyártó családjának is jót teszel. Ez valami olyan kölcsönös bizalmon alapuló csapatmunka, ami végső soron az egész magyar gazdaságnak jót tesz. Az ilyen munkát csak szívvel lélekkel lehet végezni olyan közegben, ahol mindenki megbecsülve érzi magát-legyen az a csapat férfi vagy nőtagja.

Szinte minden termékünk és saját gyártású alapanyagunk ún. „hideg eljárással” készül, azaz az alapanyagokat nem ,vagy kevéssé kell melegíteni. A csomagolóeszközöket magyar vagy európai gyártóktól vásároljuk. Nem mindig ez a legolcsóbb, de mindig mérlegelni kell a környezeti szempontokat. Így ökológiai lábnyomunk tovább csökkenthető.

Láthatod, hogy az öko mosószerek, takarítószerek ma már nem macerásak, vagy extrémek. Mindenki megtalálja a számára megfelelőt és így triplán jól jár.

Ha tetszett a cikk, bátorítsd ismerőseidet is, hogy Veled zöldüljenek.