Hajlamosak vagyunk szkeptikusak lenni a természetes festékanyagokat illetően. Pedig a henna után ez az öko tojásfestő módszer gyerekjáték. Szó szerint…

Tavaly már bizonyított, idén eszembe sem jut másképp. Tudom, hogy kb. 150,-Ft-ból meglenne a tojásfesték, de itt nem ez a lényeg. Egészséges, ehető, és szép tojásfestékre van szükségünk. 

Ami biztos, hogy van otthon:

– lila hagyma

– vörös hagyma

– lila káposzta

-cékla

Szóval ha készítesz párolt káposztát, vagy Coleslow salátát, esetleg cékla a köret és még a hagymát is szereted:  kövesd a lenti egyszerű lépéseket.

Előkészítés:

Alaposan meg  kell mosni mosogatószeres vízben a tojásokat. Minden zsír, piszok kerüljön le. Szerencsés, ha eleve fehér héjú a tojás, de a világos barnán is mutatnak majd ezek a természetes színek.

Ha gyertyával előrajzolsz rá mintákat, akkor értelemszerűen ott majd nem fogja be a festék, tehát szép mintás tojásokat kapsz.

Festés:

Én a faék egyszerűsége meleg módszert követem: együtt teszem fel főni a 4-5 tojást és vagy 2 marék növényt. A hagymának csak a külső, száraz héja jó, a káposztának is inkább a külső, erősen pigmentált levelei.

A céklának is a héj belső felén vannak könnyen kioldódó színanyagok.

Miután megfőttek a tojások, hagyom benne kihűlni, ez jó 2 óra is lehet.

Egyéb növényi festékek

Édesképoszta, kumarin, kávé, tea, kékáfonya, vörösáfonya.

Szívből ajánlom, hogy tégy egy próbát, hiszen így felesleges vegyszerektől kíméled meg családod. Ráadásul biztonságos kreatív elfoglaltság a legkissebbeknek is!

Jó szórakozást!